Gladiator

1995 év, nyári szünet, az idő másképp járt. Az udvart helyettesítve a monitonom előtt ültem, DOS parancsokat gépelve, mert egy játék indítása akkor saját maga egy kis rituálé volt. A Forgotten Sages Gladiatora egyike volt azoknak a címeknek, amelyekre senki sem emlékszik igazán, de aki beleesett, többet töltött vele, mint amit valaha bevallana.

A játék egy kis zsoldos csapatot vezető parancsnok cipőjébe helyez téged középkori környezetben. Néhány harccsal indulsz, fokozatosan toborzol új katonákat, edzed őket, majd küldetésekre indulsz. Top-down nézet, valós idejű akció, de hangsúly a csapatkezelésen. Nem pusztán arról szól, hogy csapkodnál — van egy tervezési réteg: kit vigyél a pályára, hogyan szerelj fel mindenkit, hogyan tartsd őket életben.

A gameplay egy egyszerű elven alapul: egyszerre egy karaktert irányítasz, a többi csoport követi vagy vár. Első pillantásra korlátozottnak tűnik, de a gyakorlatban valódi felelősségérzetet ad minden katonáért. Veszítesz egy tapasztalt katonát, és érezni fogod. A nehézségi szintek — könnyű összecsapásoktól a nehéz módusig — elég tartósságot biztosítanak a játéknak, bár a mai standardok szerint az egész tartalom meglehetősen szerény. A kezelés egyszerű, az interfész az ő korszakára jellemző — működőképes, de felesleges kényelmi funkciók nélkül.

A Forgotten Sages nem volt nagyobb stúdió, a Gladiator pedig shareware terjesztés szürke zónájában mozgott, nem pedig bolti polcokon. Az, ami még ma is megállja a helyét, az az alapvető kör: érkezz, toborozz, edzesd, élj túl. Ott öregedik jól, ahol nem haladja meg a saját kereteit. Ott öregedik rosszul, amikor a társaid mesterséges intelligenciája azt teszi, amit az akkori MI mindig — olyan döntéseket hoz, amelyeket nehéz intelligenséhez kötnünk. A grafika az idő izometrikus pixelart működője, semmi több.

Ma a Gladiator azoknak fog tetszeni, akik egyszerű akciót szeretnének egy csipet taktikával, és nem akarnak órákig olvasni a kézikönyveket. Indítsd el a böngésződ DOSBox emulációjával, felkészülés nélkül, és fél óra alatt pontosan tudni fogod, hogy megragad-e vagy sem. A kilencvenes évek nosztalgiázói a jellegzetes hangulatot megtalálják benne — egy játékot, amely nem színlel semmi mást, csak működik és hadd játszottassák veled. Nem akarok többet tőle.