Íme egy sorozat, amely sikeresen ölt meg időt a kilencvenes években a Doom és a korai Quake munkamenetek között. A The Incredible Machine 2 egy fizika alapú puzzle az 1994-ből, ahol mindenféle őrült szerkezetet építhettél a képernyőn — karok, golyók, rugók, sugarak — és megpróbáltad oda juttatni a márványt, ahová kellett. A Dynamix ötlete egyszerre egyszerű és briliáns.

2D-ben játszódik, olyan fizikával, amely az adott korra nézve meggyőzően működik. Rendelkezésedre áll egy sor objektum, amelyeket manipulálhatsz — felemelni, forgatni, máshova helyezni — és a feladat az, hogy gravitáció, ütközések és visszapattanások segítségével végigvezessed a márványt az akadályok, bombák vagy csapdák között a célhoz. Csak összeállítod az alkatrészeket, a többi a fizika dolga. A vezérlés intuitív; az egér az eszközöd a játékterület komponenseivel való munkához. Ez nem akció, hanem logika — egy pillanatra való gondolkodás, néhány próbálkozás, néha egy kis szerencse.
Ami érdekes a The Incredible Machine 2-ben, az a szabadság. Nincs egyetlen helyes válasz. Háromféleképpen is elérheted ugyanazt a célt, az ötleted függvényében. A szintszerkesztők saját pályák készítésére végtelen tartalomkészletet biztosítottak — és ez az internet előtt volt, csak floppykat cseréltetek a barátokkal. Akkor ez egy jelenség volt.

Azonban egy szempontból megromlott — a grafika kitart, de az ütemet egy modern notebookon nélkül érezni fogsz. A fizika animációk lassan futnak, az eredmények várakozása elhúzódik. Ma inkább egy emlék, mint egy játékélmény, különösen akkor, ha lehetőséged van kipróbálni a Portal vagy Portal 2-t, amelyek ugyanezt a logikát sokkal tovább viszik és jobb csiszoltsággal.

De ha kíváncsi vagy a puzzle mechanikák gyökeréről és szeretnéd emlékezni, honnan jött az egész, a The Incredible Machine 2 megér egy kattintást az emulátorban. Ez már nem olyan játék, amely órákon át magával ragadna, de tanúsága annak, hogy egy egyszerű ötlet és szilárd végrehajtás milyen jó játékokot alkot szükségtelen díszítés nélkül.