Striker 95

Árkádfoci, amely nem vesztegeti az idődet azzal, hogy másnak tetteti magát. Nincs átigazolási költségvetés, nincsenek három percig töltődő taktikai képernyők, nincs segédedző, aki a keret moráljával nyaggat. A Rage Software Striker 95-je nagyjából harminc másodperc alatt a pályára tesz, és nagyjából ennyi is volt a teljes ajánlata.

Ez tiszta DOS-korszakos árkádfoci. Válassz válogatottat vagy klubcsapatot, állítsd be a nehézséget, és játssz meccseket. A kamera rögzített szögből néz keresztbe a pályán, az irányítás elég egyértelmű ahhoz, hogy egy meccs alatt belerázódj, a cél pedig pontosan az, aminek hangzik. Nincs a felszín alatt semmi, ami Football Manager próbálna lenni. A Rage Software nem rejtegetett ambíciót — egyszerűen nem volt neki, és legalább őszinték voltak ezzel kapcsolatban.

A játékmenet gyors és laza, úgy, ahogy egy árkádfocinak 1995-ben lennie kellett. A játékosok azzal az enyhén lebegős lendülettel csúszkálnak a pályán, ami akkoriban gyakorlatilag műfaji szabvány volt — a FIFA-ban is megvolt, mindenkiben megvolt. A lövés ott elégít ki, ahol számít: a megfelelő pillanatban nyomod a gombot, a labda nagyjából oda megy, ahová céloztad, és a kapus időnként olyan védést mutat be, amely már-már szándékosnak tűnik. A passzolás elég jól működik ahhoz, hogy akciókat fűzz össze, bár az AI-védőknek szokásuk körülbelül egy másodperccel túl korán kiolvasni a szándékaidat, ami magasabb nehézségi fokozatokon frusztrálóvá válik. A nézőtéri zaj és a hangeffektek egy Sound Blaster kártyán keresztül a korhoz képest tisztességesek voltak — semmi, amitől megállnál mondat közben, de elég atmoszféra ahhoz, hogy egy üres szoba valaminek érződjön.

Ami a Striker 95 őszintén szólva volt: budget-kategóriás alternatíva a FIFA árnyékában. A FIFA 95 és a FIFA 96 uralta ezt a terepet jobb produkciós értékekkel és komoly licencekkel a háta mögött. A Rage Software olyan játékot készített, amelyet mintha olyan emberek raktak volna össze, akik többet fociztak, mint focijátékoztak — a tempó stimmel, a káosz stimmel, de az a csiszoltság, amiért valaki a konkurencia helyett ezt választaná, egyszerűen hiányzott. Ma úgy állja meg a helyét, ahogy a korszak legtöbb középkategóriás árkád-sportcíme: húsz percre rendben van, nosztalgikus, ha gyerekként játszottad, opcionális, ha nem.

Ha fel akarod idézni, milyenek voltak a focijátékok, mielőtt kezdőrúgással ellátott táblázatokká váltak, a Striker 95 elfogadható módja egy böngészős félórának. Nem a korszak legjobbja — messze nem —, de tisztán fut, gyorsan felvehető, és semmi bonyolultat nem kér tőled. Néha ez őszintén elég.