WipEout

Futurisztikus harmadik személyű versenyezés — ez volt a trend a kilencvenes években. A WipEout szó szerint veszi: apró repülő járművek kerekek nélkül, energiát és pajzsokat spórolva, mint a rendes versenyzők brute force használatával. A játék 1995-ben jelent meg, mint a híres Psygnosis cím klónja, de az MS-DOS-ra való átalakítás inkább egy gyengébb rokonnak bizonyult, mint egy új klasszikusnak.

Egy apró járművel versenyezel le az absztrakt pályákon valami jelenlegi vagy jövőbeli világban. A lényeg: választasz négy különböző pálya közül, középen tartod a kanyarokat, és úton gyűjtögetted a power-upokat. A harmadik személyű nézet a járműre — a térbeli orientáció rejtély — sosem vagy biztos, hogy sikerül-e átmenni egy nyíláson büntetés nélkül. A fizika kegyetlen, az ütközések kirepítik, az újrakezdések könyörtelenek. Az irányítás az akkori játékok stílusában: közvetlen, de brutális.

Saját módján izgatottságban tart. Azt szeretnéd, hogy elsajátítsd a pályát anélkül, hogy összeroncsolódnál, anélkül, hogy a lökhárítódat a falak ellen húznád. Csak az a baj, hogy a grafika már küzd a számítógép korlátaival — a poligonok éles és laposak, a textúrák inkább piszkos foltoknak néznek ki, a képfrissítési frekvencia megcsikorgat, amikor valami történik a pályán. A zene játszik a háttérben, de nem az a fajta, ami hetekig rajtad marad.

Ma a WipEout főleg egy műtermék. A Psygnosis csiszolta meg a saját munkáját, míg ez az attempt sohasem volt valódi esélye. Az akkori futurisztikus versenyzős játékok összemosódnak az emlékezetben — néhány jobb volt, néhány rosszabb. Ez felejtetik el a leggyorsabban.

Ma böngészőben játszani vele, mint egy rossz ötletek múzeumát látogatni. Nem rossz játék, csak lelketlenül megalkotott. Ha F-Zero-szerűt vársz, nem ezt kapod — az volt egy finomság érintése. Ez a brut munka, ötlet nélkül. Ha van kedved ponttalanul a falak között repülni, vannak rosszabb választások, de vannak olyan dolgok is, amelyekre a történelem visszatekint kegyesebben.