HappyLand Adventures

UgróJ, gyűjts, halsz meg, és kezdd elölről—a klasszikus formula, amit a HappyLand Adventures 2000-ben nem találmányoz újra. Ez nem kritika, csak tényállás. Valami kis lénynek játszol egy színes, barátságos világban, és a feladatod egyszerű: érj el a célig. A csillagok vagy gyémántok gyűjtése nem kötelező, de értelmes megtenni.

A grafika itt bemutatkozócédulként működik—telített színek, egyszerű animációk, olyan környezetek, mint a számítógépes papír. Nem versenyez a Raymannal vagy a Jazz Jackrabbittel, de megvan a saját stílusa. A háttérzene vidáman ciriperegcseng anélkül, hogy nagy figyelmet követelne. Néhány pálya tisztességes fejtörőt kínál, ahol egy blokkot kell valahová ugorva tolni vagy egy gombra az ideális pillanatban kattintani. Aztán jön egy tisztán precizitási pálya—csak gyűjts és ugróJ.

A kezelés egyszerű: nyilak mozgatnak, szóköz ugráshoz. Az érzékenység nem rossz, csak olykor úgy tűnik, hogy az ugrás fizikája nem tökéletes—néha úgy érzi az ember, hogy egy deciméternyi több levegőkezelésed van, mint vártad. Nem bántja, de a nehezebb ugrásoknál észrevehető. A játék ötven vagy több pályát kínál, többnyire ugyanazok a mechanikák ismétlése: ugróJ, gyűjts, gomb, időkorlát.

A HappyLand Adventures 2000-ben pontosan az volt, amit vártál—egy platformer fiatalabb játékosoknak vagy esti relaxációnak. Nem tűnt ki a DOS platformok között, de volt bizonyos polírásottsága és tagadhatatlan egyszerűsége. Ma múzeumi darabként tekintünk rá—valami, ami része volt bizonyos shareware gyűjteményeknek és lemezeken élt, de sohasem érte el azoknak a tudatát, akik a Lemmingsért és a Commander Keenért éltek és sóvárogtak.

Ha szeretnél emlékezni arra, hogy egy átlagos indie platformer hogyan nézett ki a kilencvenes évek végén, a név többet mond, mint bármilyen kritika. Ez hibamentes átlagosság, nem nagy hiányosságok és nem nagy ékességek nélkül. Hogy játszod ma a böngésződben, megér az időt, amit rá fordítasz, de nem sokkal többet.