A Superfrog legfőbb erénye: nem magyaráz, nem szónorol, csak ugratsz. Zöld békára kattintasz, és azt kezded csinálni, amire a neve utal — repülsz előre, mint egy dinamitpálca, amely saját lendületéből nem tud megállni. Semmi történet, semmi jellegzetes nemdefinált sztori — csak a következő pálya, és az után még egy.

Az 1994-es MS-DOS verzió egy tiszta platformer, amely a Flashmint Studiotól vagy hasonló helyről származott — sok forrást már nem lehet felhalmozni az emlékekből. Néhány pixeles szint, néhány négyzetlábon szalató ellenség, és ennyi az egész. A békád minden szintén összesen egyszer vagy kétszer ugrik, majd továbbmegy. Az a klasszikus érzés, hogy a fejlesztők tudták, hogy nem kell bonyolult kontroller-rendszer vagy mélységes mechanika, elegendő az egyszerűség és az ütem.
A kezelés szokatlan az első néhány percben. Az ugrás nem a szokásos magasságban következik be — az állat jobban előre repül, mint felfelé. Ez azt jelenti, hogy a pálya-tervezés teljesen erre épül fel, és hamarosan természetesnek érzetik. A másodlagos gombok kevés szükséges — egy ugrás, egy irányváltás, és kész. Az ellenségek sárgák vagy kékek, így könnyű megjegyezni, hogy melyik okoz kárt és melyik nem.
A játék kora miatt a grafikák apróak és gyorsak, de van bennük valami igazi retronjá — nem próbálnak nagyobb lenni, mint amik. Az energiavédelem és a hangeffektusok azt sugallják, hogy egy jó hangkártya mellett élvezetes lehetett a szakma. Napjainkban az olyan apró részletek, mint egy fickó, aki egy pálya után eldugódik, vagy egy ellenség, aki más tempóban mozog, az egész játékot az egyéb platformerek közül meglátszik.
Ma, amikor a spielek tele vannak narratívával és szintvezérlékkel, a Superfrog szinte furcsa egyszerűsége válik erényévé. Egy negyed órás szünet alatt be lehet fejezni, vagy többórán át lehet játszani anélkül, hogy azt érezné az ember, hogy valami nagy dolog történik. Ez az az érzés, amely az empirikus játékosoknak hiányzik — amikor egy hátas nem kellett magyarázat, csak az, hogy működjön jól.

A böngészőben elérhető DOSBox-emulált verzió ma is játszható, bár az őrült gyorsasága ma már sokakat megdöbbent. Azoknak, akik a kilencvenes évek közepén nőttek fel a platformer-arkádoknál, ez egy megunhatatlan visszatérés. Az újabbaknak pedig egy tanulságos pillantás arra, hogy hogyan volt egy idő, amikor az egyik játéknak sem kellett több, mint egy jó ötlet és egy tiszta végre hajtás.