Battle Wrath

A Battle Wrath a Cerebraltól 1997-ből — egy olyan név, amely semmit sem mondott az én barátaimnak, de az összetévesztendő címek tucatjaiból vesztek el a DOS játékkatalógusban abban az érában. 1997 hemzsegett az olyan akciójátékoktól, amelyek megpróbáltak maguknak teret hasítani a Quake és a többi között, és nagy részük két héten belül az alsó fiókba végzett.

Ez egy DOS-os akciójáték, és sajnos ennél többet a beállításáról nem sok érdemben tudnék mondani. A Cerebral nem volt olyan fejlesztőnév, amely akkoriban minőségi garanciát jelentett. A Battle Wrath azon játékok kategóriájába tartozik, amelyek abban az érában, amikor a CD-ROM lehetővé tette, hogy minden kis stúdió bármit kiadhasson — és sokan meg is tették ezt megfelelő gondolkodás nélkül. Hogy pontosan mit kínált a játék az történet vagy cél terén, ma már nem tudok valósággal dokumentálni, és inkább hallgatnék, mintsem hazudnék.

Az 1997-es akciójátékok élte vagy halála az irányítástól és a tempótól függött. Vagy simán mozogtál és a lövöldözés kellemes visszajelzést adott, vagy tömegben gázoltál végig, azon töprengve, ki hagyta jóvá a projektet. A Battle Wrath piaci pozíciója abban az időben azt sugallja, hogy inkább az utóbbi volt — a figyelem peremén lévő játékoknál általában nem volt elég költségvetés az irányítás rendberakásához a gold master előtt. De ez csak egy hipotézis, nem egy ítélet.

Ami a legrosszabbul öregedett ezeken a játékokon, az nem a grafika vagy az OPL chip hang. Az identitás hiánya. Az akkori nagy címeket egy bizonyos szintről, egy hangról, egy pillanatról emlékszem meg. A Battle Wrath-hoz hasonló játékokat — ha egyáltalán — csak érzések összegeként emlékszem. Benyitottad, játszottál egy ideig, bezártad. A Sound Blaster dongott, a monitor villogott, és másnap reggel suliba mentem.

A mai napon böngészőben játszani értelmét egy konkrét csoport számára: azok számára, akik le akarják téríteni a kilencvenes évek PC-játékainak zsákutcáit és meg akarják érteni, miért feledkeztek meg bizonyos nevekről. Ez nem lesz nosztalgiázzal teli élmény, ha nem akkor játszottál vele — és akkor sem játszottál hosszan. De éppen ez a réteg a játéktörténetből, az a réteg nagy nevek nélkül és a Level magazin akkori kritikái nélkül, többet árul el arról az érában, mint a valódi slágerek.