Az egységeket a térképen sakkfigurákhoz hasonlóan mozgatod, csak nem sakkról van szó — hanem háborúról. A Battle Isle 2 egy körökre osztott stratégiai játék, ahol a győzelem számított lépésektől függ, nem a reflexektől, és pont ezért tartja magát harminc év után is.

Ez egy taktikai harc stratégiai játék. Egységeket mozgatod egy hatszögletű rácsra, lövöldözöl az ellenségekre, gyűjtögetesz lőszert, és gyógyítasz megsérült katonákat. A grafika funkcionális — az egységek műanyag figurákként csillognak, a táj lapos és világos, a zene csendesen bugyog a háttérben. Nem olyan mint a Dune 2, amely elkápráztatna, de nem kell aggódnod, hogy hol van mit. Mindent látni egyszerre.

A Battle Isle-t az teszi érdekessé, hogy lassú, számított tempójú. Nincs időnyomás. Ülhetsz és gondolkodhatsz, hogy melyik egységet mozgatod a térkép másik végére, és hogyan pozicionálod, hogy az ellenség ne rajtaütésből támadjon az ebből a bozótosból. Az egységeknek korlátozott mozgása, üzemanyaga, lőszere van — minden számít. Egy rosszul elhelyezett egység és érezni fogod ezt öt körrel később. A játék arra tanít, hogy gondolkodz és számolgass, nem csak üsd az billentyűzetet.

Elsősorban a sebességben öregedett meg — a húzás lehetett nehézkes, várakozol az animációkra, az egység mozgása végtelennek tűnik. A modern gondolkodás többet akar, de a kilencvenes évek végén pont ez volt a megfelelő tempójú játék, ha időd volt és nagy hangerőn játszottál.

Ma akkor játszod, ha akarsz stratégiát varázslat nélkül és online multiplayer dráma nélkül. Néhány embernek pont ez kell — csöndes, matematikai háború — pontosan ez, amit egy taktikai játéktól várnak. Ha te olyan vagy, aki le tudja ülni három órára és gondolkodz több körre előre, nagyot fogsz szórakozni.