Tristan Pinball

1991. Szombat délután. Az apám azt mondja, menjek ki. De az én 386-osom mellett ülök és nyolcszor próbálom meg bejuttatni a labdát abba az átok burokba. A Littlewing Tristan Pinballja olyan szoftver volt, amit egy osztálytársaktól bemásoltál egy floppyra, majd több időt töltöttél vele, mint bármi mással, amit a szüleid valaha is megvásároltak.

Ez digitális pinball — nincs RPG mentőmisszió, nincs történet. Asztal, labda, flipperek, highscore. A téma nagyjából középkori-arthuri, szóval várak és lovagok lesznek. De ne várj mélységes mitológiát. Ez csak díszlet, nem az oka, hogy ezt játszod.

A vezérlés pontosan ott van, ahol lennie kell: bal Shift a bal flipperhez, jobb Shift a jobbhoz, szóköz az indításhoz. A labda viselkedése hiteles — nem szimulációs pontosságú, mint a Microsoft később készült 3D Pinballja, de elég jó ahhoz, hogy minden pattanás valódinak érződjék és ne tűnjön véletlenszerűnek. Az asztal több céllal, hurokkal és bónusz zónával rendelkezik, amely időt és gyakorlást igényel az elsajátításához. Ez az a ritmus, ami addiktívvá teszi — memorizáld az asztalt, majd improvizálj rajta — valami, amit a modern pinball címek öt különböző világjukkal és animált bónuszaikkal paradox módon néha elveszítettek.

Mi csikorgat ma? A grafika funkcionális, de semmitmondó, még 1991-re is. A PC Speaker vagy Sound Blaster hangja akkor jó társaság volt; most leginkább tolerálod. Van mindössze egy asztal, és egy idő után az az érzésed, hogy teljesen kipréseltél — legalábbis a felszínen. A mélység a pontszámban és a személyes fejlődésben rejlik, nem a tartalomban.

Ma aki őszinte, igénytelen pinballt akar hirdetések, mikrotranszakciók és háromoldalas oktató nélkül, könnyű dolga lesz a Tristan Pinballal. Hibátlanul fut böngészőben a DOSBox segítségével, és gyorsabban indul, mint egy modern játékhoz szükséges meghajtó megtalálása. Ha a digitális pinball műfaja egyáltalán érdekel — és érdekelnie kell, mert ez az egyik legtisztább játéktervezési elv, amely csak létezik — a Tristan egy szolid megálló az olyan napokból, amikor egy délutánad egy asztalnál tölthettél, és úgy érezhettél, hogy megérte az árát.