Curse of Enchantia

1992. A Core Design még nem találta fel Lara Croftot, és mindenféle játékgenrekben kísérletezett, mint egy gyerek a cukrászdában. A Curse of Enchantia az egyik ilyen próbálkozás volt — és ez odaáll ki egy kicsit.

Ez egy pont-és-kattintás kaland egy fantázia világban, ahol a főhős, egy közönséges fiú, egy varázslatos portálon keresztül egy idegenreich világba kerül. A cél egyszerű: hazajutni. Nincs bonyolult párbeszéd, nincs elágazó cselekmény. A játék vizuálisan kommunikál — a szöveg minimális, minden az inventoryn és az elemek kombinációjának segítségével megoldható.

És itt a bökkenő. A Curse of Enchantia úgy néz ki, mint egy kaland, de helyenként olyan játszik, mint egy arcade kaland elemekkel. A képernyők szinte platformer-szerűen kapcsolódnak egymáshoz, a hős mozog, ugrik, elkerüli az ellenségeket. Csak az a baj, hogy se nem működik jól kalandként, se nem mint akciójáték. A fejtörők logikája szeszélyes — nem ravasz, hanem tetszőleges. Párszor kombináltam elemeket puszta kétségbeesésből és működött, anélkül, hogy értettem volna, miért. Ez nem elégedettség, ez egy szerencsejáték.

Amit nem lehet megtagadni a játéktól, az a vizuális stílusa. 1992-hez képest a Curse of Enchantia meglepően jól néz ki — a főhős animációja tisztességes fluiditással rendelkezik, a környezetek színesek és változatosak. A Core Design tudott rajzolni akkoriban. Hang szempontjából átlagos az era szintjén — néhány dallamocska Sound Blasterről, effektek az idővel lépést tartó szinten. Nem emlékezetes, de nem is idegesít.

Miért emlékezem rá? Inkább mint egy kuriózum, mint egy gyöngyszem. Akkoriban a borító képe és a fantázia világ ígérete vonzott. A valóság egy kicsit más volt — frustráció az illogikus pillanatok miatt és az érzés, hogy maguk a fejlesztők sem tudták pontosan, mit csinálnak. Kegyetlenül megöregedett, különösen az a tetszőleges játéklogika. Egy modern játékos, akinek nincs történeti toleranciája, már az félút előtt abbahagyja.

Ma azokat vonzza, akik ritka darabokat gyűjtenek a korai kilencvenes évekből, és nem bánják, ha egy útmutató mellett játszanak. Történelmi relikwiaként értéke van — a Core Design még keresték magukat, és érdekes látni, milyen kaotikus volt, mielőtt az igazi áttörésük megérkezett. Megpróbálhatod egy böngészőben, de nostalgia vagy gyűjtői szenvedély nélkül küzdelmes lesz a végig érni.