Bad Street Brawler

Emlékezem arra a pillanatra, amikor először beindítottam a Bad Street Brawlert apám Commodore 64-én, és azon tűnődtem, hogy vajon mit is próbál elmondani a játék. Karakterek villantak fel a képernyőn, akik úgy néztek ki, mintha valaki látott volna már Double Dragont, de nem akarta túlbonyolítani a dolgokat.

A Bad Street Brawler 1987-ben jelent meg a Beam Software kiadásában — egy ausztrál stúdió volt, amely több stabil portot tudhatott magáénak, de ez inkább gyors surranásnak tűnt a beat 'em up őrület hullámán. A játék MS-DOSon jelent meg, de más neveken is ismerheted: a Commodore 64-en Bop'N'Rumblenek hívták, a ZX Spectrumen pedig Street Hasslenak. A lényeg ugyanaz mindenhol — balról jobbra sétálsz és megverdesz mindent, ami mozog.

A játékmenet a legcsaladabb alapokra van redukálva. A verekedőd végigmegy az utcán, ellenségek rohannak rá, te pedig nyomod a támadás gombját. A mozgás merev, az ütközések néha zavarók, és az ellenségek sokfélesége... nos, létezik. Az klasszikus utcai gengszterek mellett olyan karakterek is akadnak, akiknél egy pillanatra megállsz, és azon gondolkodsz, hogy egyáltalán meg kellene-e sértenünk őket — például idős hölgyek, akik nem szégyenlősek, és ugyanannyira tudnak osztani, mint kapni. Hogy ők valódi gonosztevők vagy csak bosszús polgárok-e, azt a játék nem magyarázza meg. Ez aztán az a száraz humor, amivel maradni fogsz, függetlenül attól, hogy a készítők szándékosan tették-e vagy sem.

A Bad Street Brawler nem rossz azért, amiért azt várnád. Nem igazán a grafikáról van szó — 1987-ben átlagosnak nézett ki, nem katasztrofálisnak. A probléma az ütem és a mélység hiánya. A Double Dragon, amely inspirálta, ritmussal, fokozatos trükkfeloldásokkal, jó időzítésű ütések érzetével rendelkezett. Itt inkább egy gomb nyomogatásáról van szó alkalmanként mozgással. Semmi sem tartja meg tíz percnél hosszabb ideig, hacsak a nosztalgiai nem játszik szerepet.

Ma akkor fogod játszani, ha egy gyors utazásra vágyakozol abba az időbe, amikor a PC-s beat 'em upok még keresték az identitásukat. Történelmi kuriózumként — és bizonyítékként, hogy milyen gyorsan csatlakoztak fel a fejlesztők akkoriban a trendekre — van értelme. A böngészőben is elvégighozható fél óra alatt, nem fogsz frusztráció okot találni, és semmi nem marad meg benned. De legalábbis tudod már, hogy az utcai idős hölgyek sosem voltak olyan ártatlanok, mint amilyennek tűntek.