Street Fighter Alpha 3

Három ism, három teljesen különböző játék ugyanazon a borítón belül. A Street Fighter Alpha 3 azt csinálja, amire a Capcom akkor még nem igazán mert: felajánlja neked a szabadságot, hogy kiválaszd, hogyan szeretnél játszani, mielőtt egyáltalán felállna az első ellenfél.

1998-ban, a CPS-2 táblán, ez egy nem kevés munka volt. Az Alpha sorozat már így is prequel volt az igazi Street Fighter II-höz — más idő, más lények, más történetek. De az Alpha 3 nem állított meg ennél. Tizenöt harcossal indulsz, a szokásos Ryu-val és Ken-nel, de ott van Sodom, Karin, Q, még Zangief is. Minden arc más és más, és a fényképi качеваний végigcsúszkál az egész szövetségen. A szuperkombok végtelen lehet a kombináció — nem mint a másodikban, hanem sokkal több."

Az ism-rendszer azonban itt az igazi ütőkártya. Az Alpha ism a klasszikus sebességet és a super combo fokozást adja. Az Sai ism lassabb, de erősebb, és egy különleges mechanikát — a blokk ellen támadható ütéseket — hozza be. A Custom ism lehetővé teszi, hogy saját kombinációkat építs. Ez nem puszta cosmetics. A stílusod megváltoztatja a játékod, és három teljesen más szinten játszol ugyanabban a játékban. Az irányítás reszponzív maradt, a lökdösés — a megtolás, ami a védekezésből indul — még mindig az alapja minden taktikának.

Grafikai téren az Alpha 3 a CPS-2 végső forma, amolyan lenyomata annak, mit lehetett facsarni ebből a hardverből. Az animációk szépek, a szakadozás kevés, és amikor egy kombo helyesen ér célt — amikor tudsz egy négy vagy öt üléses húzást — az érzet olyan, mint a szilikon és a papír között egy pontos vágás. Az arcade-s nyomatása azonban régi, és a mai nap fejek pedig otthoni verzióban — konzolok vagy RON-on — néha furcsa döntések voltak. De az arcade-s eredeti megmarad egy referencia pont.

Miért érdekes még most? Mert ez nem csak egy bojovka, hanem egy tankönyv arról, hogyan lehet a játékosoknak választási lehetőséget adni anélkül, hogy feláldoznál az egyensúlyt. A drei ism-ből az egyik biztos, hogy számodra való lesz. Az Alpha 3 egy olyan retró, amely nem csak a nosztalgiázásra játszik, hanem még ma is tanít valamit. Az arcade-as elegancia és a mélység kombinációja — ezt ma már ritkábban látni.