Blackstar - Agent of Justice

1995 év, egy köteg teljes flopp lemez, és a monitoron egy hős, aki sem rendőr, sem igazi bűnöző. Ez olyan ritka volt, mint egy működő CD-meghajtó egy év után az akkori kalandok világában.

A Blackstar: Agent of Justice a Worwyk Software nevű kis stúdió point-and-click kalandja, amely egy sötét, szürke városi környezetben játódik – valahol a neo-noir és a bűnügyi thriller között. A Blackstar szerepében játszol, egy amerikai, aki az alvilág szélén mozog — részben detektív, részben árnyékoló kapcsolattartó, egy ember, aki ismeri minden információ árát, és csak túl jól tudja, hol nem szabad kérdezgetni. Mégis valami féle morális iránytű működik benne, bár elég homályos.

A játékmenet a klasszikus verb-coin modellen vagy hasonló felületen alapul, amely a kilencvenes évek első felének kalandjaira jellemző — kattintasz, összegyűjtöd, kombinálod, beszélgetsz. A játék erőssége éppen a karakterfejlesztés és a párbeszédek. A Blackstar nem kedvelhető tankönyvi hős, és érezni lehet. A beszélgetések nyersebb hangvételűek, a párbeszéd választások azt az érzést adják, hogy egy füstös szobában ülsz és minden szó következménnyel járhat. A gyengébb oldal az olykor illogikus logikai ugrások – az akkori kor tipikus hibája, amikor a szerző annyira tudta a megoldást, hogy elfelejtette, a játékos még mindig keresi azt.

A Worwyk Software nem volt nagy név, és a Blackstar az akkoriban domináns LucasArts és Sierra címek mellett rejtve maradt. Kár, mert a játék tematikailag más irányba indult, mint a konkurencia. Itt nincsenek kalózok szigetei vagy túlvilág — szennyes szennyezettsége, korrupció és emberek, akik maguknak azt mondják, hogy azt teszik, amit tennünk kell. A grafika átlagos az 1995-öshöz képest, a zene elfogadható, de a történet és hangulat jobban összeállt, mint sok nagyobb költségvetésű cím. Ma már látszólag elöregedett — az interfész türelmet igényel, és a DOSBox nem választás, hanem szükség.

Manapság a Blackstar valószínűleg azoknak vonzó lesz, akik szeretik a műfaj történetét kutató és nem csiszolt termelésre vágyó emberek, hanem az eredeti szándékot keresik. Ha nem zavar az egy kicsit kínos interfész, és hajlandó vagy megbocsátani a játéknak azért, hogy nem egy marketing osztályú kiadó adta ki, akkor egy karakteres kalandjátékot kapsz. Még akkor sem volt sok belőle.