Figyelembe kellett venni, hogy az átlagos számítógép 1991-ből egyszerűen nem volt képes a Terminator II futtatására. A játék akadozott, folyamatosan összeomolt, és az akkori perifériás hardver gyakran feladta a lelkét, mielőtt még a menübe is érkeztél volna. De amikor tényleg futott, előtted volt egy akcióval és rejtvényfejtéssel fűszerezett keverék, amely ésszerűen használta fel a film képeit.

A Terminator II: Judgment Day-t a Carolco Pictures egy szellemi összecsapásként promózta: polgárok és egy kibernetikai gyilkos között. Az MS-DOS-os játék ugyanezt az előfeltevést vette alapul: egy emberként (vagy fegyveres karakterként) játszol, aki túl kell hogy éljen az ellenségek hullámaiban, a filmből inspirált környezetekben. Nem egy logikai játék Lemmings stílusában, de nem is egy tiszta shooter. Inkább olyan szintekről van szó, ahol navigálsz, tárgyakat gyűjtöl össze, hulló blokkokkal és akadályokkal küzdesz, majd néhány ellenséget félre tudsz lökni.
Az irányítás lassú és pontatlan volt. Balra és jobbra nyilak, ugrás, lövés — szokásos dolgok, de a karakter úgy mozog, mintha egy horgonyt húzna maga után. A grafika lépést tartott az idővel: egyszerű sprite-ok, limitált animáció, színek, amelyek nem tudnák a figyelmedet öt percnél tovább megtartani. A zene és a hang elhalványult, vagy egyáltalán nem játszódott le, ha nem volt meg a megfelelő hangkártya. Miért kellene erre emlékeznem? Mert ez az egyik olyan kísérlet volt, amikor Hollywood erővel akarta berontani a játékindustriába: egy filmet vett és egy platformerre alakított rossz mechanikával. Bukás lett belőle — képzeletnélküli módon.
A játékot manapság főként kíváncsiságból játsszák. A Terminator rajongók csodálkoznak, hogy ez a DOS-darab mennyire merészkedett a bitek és pixelek világában. A válasz: nem sokat. Nem annyira rossz, mint amennyire elfelejtett. Ma már akár böngészőben játszható, mert amikor unalomban öt perc után vagy, nyugodt szívvel kattinthat tovább.