Ishar 2 - Messengers of Doom

Egy lakat négy karakterhez és egy játékoshoz — amikor végiggondolom, az Ishar 2 nagyon okosan oldotta meg ezt a kilencvenes években: jobb megoldás, mint nézni, ahogy a barátod egy szólójátékot játszik. Az első játékban már működő csoportos játék fókuszált sötétsége itt értelmesen fejlődött: több térkép, több ellenség, és ami a legfontosabb, több ok, hogy újra és újra vissza merészel nyúlni ezekbe a barlangokba.

Ez egy számítógépes lakat-feltárós játék négy hőssel, akiket az elején összeállítasz, majd végigvonszolsz a föld alatt. Mindegyik karakternek saját tapasztalata, felszerelése és varázslatai vannak. A cél egyszerű: süllyedj mélyebbre, gyűjtsd az érméket és ereklye tárgyakat, riassz el szörnyetegeket, és küzdj meg a főellenségekkel. Semmi forradalmi, de a formula működik. A világ tiszta fantasy — tövisek, kígyók, csontvázak, varázslatos tárgyak — történetmesélésre nem sok erőfeszítés. A fordulóalapú harc rendszer azt jelentette, hogy volt időd gondolkozni, nem valami dühödt gombnyomogatás.

Az irányítás meztelen volt, mint minden DOS-os játék. Egy menü a képernyőn, kattintasz a választásaidra, mozgatsz a rácsháló felett. Madárperspektívás grafika — a szörnyetegek színes pixeleknek néztek ki, néha alig felismerhetők. A hangok hangosak és ismétlődőek voltak, különösen akkor, amikor egy ellenség varázslatot vetett és az egész képernyő felvilágosodott. Egy idő után fárasztó lesz, mint ha közvetlenül az agyaddal hirdetnenek. A fegyverek és mágia különbözik — egy kard kevesebb sebzést okoz, a varázslatokból bőven van, de a mágiaerő a csatában kimerül. Nehéz azt mondani, melyik volt erősebb; a szintedtől függött.

Az Ishar 2 több tartalmat hozott, mint az első játék, és egy kicsit szebben nézett ki, még ha ez is csak egy vizuális középút maradt. Az eredeti koncepció megtartása — egy párti RPG minden melodramatikus humbug nélkül — egyaránt volt az erőssége és gyengesége. A játékkal való végighaladás relaxálónak, nem izgalmasnak érzett. Ami ma megmarad, az a kilencvenes évek nosztalgiája, amikor az ilyen játékokat máshogy tervezték, mint manapság.

Mostanában többek között az emlékek kedvéért indítom el, hogy érezzem, milyen voltak a laktok internet és Baldur's Gate szintű grafika nélkül. Sok modern old-school fantasy rajongó már áttért a Dark Soulsra vagy a legendás Might and Magic sorozatra, de azoknak, akik emlékeznek a DOS-ra és várták, hogy a következő szombat elhozhassa az áruházból az újabb doboznyi játékot — az Ishar 2 még mindig szilárd példa arra, hogy milyen kevésből lehetett egy egész napot szórakoztatva eltölteni.