1991, valami megjelenik a monitoron, ami olajfestménynek néz ki. Az osztálytársam álla leesett Brnóban – csakhogy neki Amigája volt, nem az én unalmas szürke PC-m.

Az Ordilogic Systems Unreal című játéka 1991-es akciójáték, amelyet eredetileg erős vizuális hangsúllyal terveztek. A helyszín tipikusan fantasy – kardok, mágia, különös lények, semmi, ami akkoriban a kiindulópontjával meglepett volna. Az emberek nem a történet vagy a mélység miatt emlékeznek rá, hanem azért, hogyan nézett ki.
A játékmenet egyenes akció: mozgás, harc, túlélés. Az irányítás megfelel a kor szabványainak, és a játék nem támaszkodik összetett mechanikákra. Ennek ára van – gyorsan megérted, mit várnak tőled –, de azt is jelenti, hogy a fényes felszín alatt nincs sok réteg. A harc inkább reflexekről és türelemről szól, mint taktikáról. Aki mélységet vár, csalódottan távozik. Aki szünetet akar tartani, és egy szépen kirajzolt környezetben mindent szétverni, elégedett lesz.

A játék legnagyobb érdeme máshol rejlik: az Amigán a grafika akkoriban valóban tiszteletet parancsolt. Színes, részletes hátterek és animált lények mutatták meg, mire képes a platform. A Shadow of the Beasthez hasonlóan az Unreal is feszegette annak határait, amit egy otthoni számítógépen lehetségesnek tartottak. A PC-s változatban ennek a szépségnek egy része elveszett – a hardver egyszerűen nem bírta tartani a lépést. Mégis olyan cím volt, ahol egy pillanatra csak bámultál ahelyett, hogy játszottál volna, ami akkoriban nem volt elmondható minden játékról.

Ma főleg történelmi lelet. A játékmenet mérsékelten öregedett – nem rossz, de nem is felejthetetlen. Aki kötődik az Amiga-korszakhoz, és fel akarja idézni, mi volt az a platform, amely esztétikailag uralta a PC-s játékokat, megtalálja, amit keres. Mások valószínűleg pár perc után fékeznek. De annak bizonyítékaként, hogy a grafika egy átlagos játékból kultikus emléket tud csinálni – az Unreal fellebbezés nélkül lezárja az ügyét.