Arcade Volleyball

Negyven kilobájt. Ez kisebb, mint ma a legtöbb e-mail-aláírás. A Microforum Arcade Volleyballja ebbe a helybe belefér, méghozzá bőven, és mégis egész délutánokat volt képes felfalni 1987-ben.

Nincs történet. Nincs kampány, nincsenek feloldható tartalmak, nincs oktatóképernyő mosolygó edzővel, aki elmagyarázza a szabályokat. Két játékos, egy háló középen, egy labda a levegőben, és két apró figura, amelyek úgy néznek ki, mintha valaki egy pálcikaembert rajzolt volna, félúton meggondolta volna magát, és úgy hagyta volna. A feladatod, hogy a saját térfeleden ne érjen földet a labda. Ez a röplabda. Ez az egész játék.

A mechanika annyira lecsupaszított, amennyire csak lehet. Balra és jobbra mozogsz, ugrasz, a labda visszapattan rólad, és remélhetőleg átjut a hálón. Nincs leütőgomb, nincs pörgetés, nincs játéképítés. Az a kevés stratégia, ami létezik, abból fakad, hogy leolvasod, merre tart a labda, és egy fél másodperccel korábban odapozicionálod magad, mert a vezérlésben pontosan az a fajta késleltetés van, amit egy 4,77 MHz-es processzoron futó dologtól elvárnál. Megtanulsz kompenzálni. Tíz perc után kezd természetesnek hatni. Húsz után már azzal vitatkozol, aki melletted ül.

A CGA-paletta négy színt ad — a ciánkék, a magenta, a fehér és a fekete azon bizonyos árnyalatát, amely egy egész nemzedék retinájába égette magát. A grafika csontvázszerű, de olvasható. A labda az labda. A háló az háló. A pálya egy téglalap. Minden azt csinálja, aminek látszik, hogy csinálnia kellene, ami több, mint amit sok, sokkal többre törekvő korabeli játékról el lehet mondani. A PC-hangszóró minden ütésnél olyan hangot ad, ami valahol egy csipogás és egy tompa puffanás között van. Ez nem zene. Ez központozás.

Ami ezt emlékezetessé tette, az nem a technológia vagy a mélység — hanem a szemtől szemben zajló hurok tisztasága. Két ember, közös billentyűzet, hirtelen halál minden labdamenetben. A játék önmagában sosem fogott volna lenyűgözni senkit. Szüksége volt egy második emberi lényre, aki melletted ült, és amikor ez megvolt, valami őszintén rosszindulatút és versengőt nyújtott. Elveszítetted a fonalat az állásnál. Tizenhétszer egymás után lejátszottál még egy meccset.

Ma másodpercek alatt fut a böngészőben, és körülbelül harminc másodpercbe telik bárkinek elmagyarázni. Ez ma is a legjobb trükkje. Ha van valakid melletted, aki hajlandó megosztani egy billentyűzetet, és veszekedni egy CGA röplabdapályán, akkor pontosan úgy állja meg a helyét, ahogyan egy jó, buta, hangos társasjáték. Egyedül kuriózum. Valaki mással probléma, mert egyikőtök sem akar az lenni, aki elsőként kiszáll.